A Törött csontú kezeddel versz Istenem, és az Élet, Munka, Halál után ezzel az instrumentális, kísérleti, noise, ambient darabokat tartalmazó albummal válik teljessé és befejezetté az EMPELDE trilógiája. Az első, 2018-as rész blaszfémikusan a vallásosságot, áhitatot, a hit, a gazdaság, társadalom és az egyház kapcsolatát járta körül. A 2021 áprilisi középső rész az egyéni áldozatiságnak, önfeláldozásnak, a földi alá- és fölérendeltségnek, kiszolgáltatottságnak és nagy rendszereknek tette lábai elé a mocskos hangokat. Ez a lezáró mű a kapcsolatképtelenségről, behelyettesíthetőségről, a szünet nélküli értéktelenségről és kiszámíthatatlan jövő miatti szorongásokról, lassú belefásulásról, monotonitástól és apátiába zuhanásról szól.
A felvételek zömmel más anyagokból kihullott nyesedékekből, manuálisan felvett, valódi fizikai tárgyakból csiholt zajokból és különféle virtuális szoftveres hangszereken készített improvizációs szekvenciákból lettek összeforrasztgatva. A különféle alapok spontán feljátszásakor számos olyan törmelék keletkezett, melyeket nem lehetett, vagy nem volt célszerű felhasználni, mivel hasonlóan az azonos pólusú mágnesekhez, valahogy mindig taszították egymást a nyomatékosabb tempójú számokkal és feszegették az első két anyag határait. Egy-két kivételtől eltekintve a számokat összehurkoló fő jellemzők az elektronika sercegőssége, lágysága, a földön vagy síron túli hangulata, amely egyedi, plasztikus és kísérteties atmoszférát sugároz ennek az albumnak. A felvételek bizonyos alapanyagait 2012-2013 között kezdtem összegyűjteni, feljátszani, rögzíteni egy erővonalakkal sűrűn körbeszőtt, misztikusan sötét mágneses mezőben. A java 2016-2018 között került felvételre, és nagyjából azóta várta feltámadását, leporolását, digitális feljavítását a bedobozolt, alvó állapotából. Egymenetben végighallgatva minden elkószált frekvenciájával, sercegő sávjaival, mély, vibráló, puttyogó, „barlangi” hanghullámaival és zörejeivel, különös, ugyanakkor klausztrofób érzéssel is megajándékozza hallgatóját, már amennyire fogékony lehet mondjuk ilyesmire.
Személyes vonzalom fűz minden egyes darabjához. A nyitó tétel (The Defense) Balla Zsófia Számvetés c. versének egy rövid, de nyomatékos mondata köré épült fel, semmi mással nem rendelkeztem, csak ezzel a talált női hanggal, melyhez minden réteg apránként lett hozzátapasztva, a közepét elfoglaló, masszív, lassan végighömpölygő dallam- és zajköteggel együtt. A Black Is The Future ötletét egy fantasztikus kollégámnak, barátomnak köszönhetem. Egy nyugat-balkáni egyetemen tartottunk együtt előadást ottani hallgatóknak, viszont már az elején becsúszott egy technikai hiba: a projektor színei valahogy durván elkalibrálódtak (bárhol megesik az ilyen), és az általunk prezentált gazdasági grafikonon a jövőt prognosztizáló oszlopok emiatt kék helyett fekete színűvé váltak. Barátom laza könnyedséggel kommentálta a hallgatóknak a fekete oszlopok felé bökve a váratlan színhibát: „Black Is The Future”. Nyilván érthették, ebben éltek régóta, tudták, hogy a jövő amúgy nem tartogat semmit, így nevettek is rajta. 2014-ben ez még viccesnek tűnt, ma már nem az. A Replacement (Continue!) George Carlin amerikai stand-up komikusnak is emléket állít, akinek egyik műsorában épp a munka és élet került a humorának célkeresztjébe: egyedi tehetséggel mutatott rá az emberi (robot)munka lélekölő értelmetlenségére, az olcsó cserealkatrész jellegünkre.
A Vodno az egyik legfontosabb ambient darab az albumon, melynek címét és hangulatát az észak-macedón fővárosban, Skopjéban található hegy adta, csúcsán a világ legnagyobb méretű, éjszaka is fényesen sugárzó keresztjével. A Vodno erőt adó szimbólum és cél is egyben, míg a Made in Error beteg transzformátor-brummogása ennek épp az ellenkezője: a hibás, törölt, eltüntetett fájloké, aktáké, a sérülékeny, érzékeny információké, ideértve a merevlemezek leszakadó fejeit, a csőtörés miatt elárasztott és használhatatlanná vált „analóg” archívumokat, vagy ezek digitális változatait, velük együtt a megsemmisülést. Ugyanígy speciális ez egyik SDR rádióból kivonatolt amatőr párbeszédfoszlány a Bad Conexben, ami valójában inkább „Good”. A Monoid-ba az akkor még pár éves lányom gagyorászása is belefért, meglehetősen sokat jammeltünk akkoriban együtt, a midi-controller, a mikrofon jópofa játékszereknek tűntek, nem mellesleg könnyesre nevettük magunkat a megeffektezett hangjától. A Sad trip vagy a Just Another Bloody Deadline különféle szaggató vagy hullámzó elektronikai és fékbetétei is hasonló zenei kalandok. A Hidden Control Mechanism, a mindent és mindenkit átszövő, láthatatlan, eltitkolt kontrollmechanizmus a maga vontatottságával, „megakadt lemez”-jellegével és ismétlődéseivel jelzi az örökkévalóságot, de a megváltoztathatatlanságot is. A felvételben hallható, lendkerekes, felhúzhatós gyerekjáték mechanikus szerkezeti zörgő zaja is ezt szimbolizálja: mi is csak felhúzhatós játékok vagyunk valami nagyobb, hatalmasabb, láthatatlan erő kezében. A Nem jársz sötétségben alapvetően komor, gyászos hangulatú albumnak hat elsőre. Azonban a címe, utalva a trilógia első volumenén hallható, IoT (Isten oszt Tárgyakat) „...és aki Téged követ, nem jár sötétségben” prédikációrészletére, mégis reményt adhat: Körbe fog érni a ciklus.
Egy sor külső és belső kényszert, tényezőt vett számba az EMPELDE: Istent, hitet, számokat, adatokat, embereket, rendszereket, mechanizmusokat, természetet, vért, tüzet, gőzt, lángokat, technológiákat, piacokat, könyveket, templomokat, alattvalókat és hatalmaskodókat. Következménye és hatása lehet, hogy nem járunk többet sötétségben, mert ezentúl látunk, hallunk, és eligazodunk benne. Ha mégsem, tehetjük, akkor legalább messzire elkerüljük.
EMPELDE: NEM JÁRSZ SÖTÉTSÉGBEN (2021)
01. THE DEFENSE
02. BLACK IS THE FUTURE
03. REPLACEMENT (CONTINUE)
04. VODNO
05. MADE IN ERROR
06. BAD CONEX
07. MONOID
08. JUST ANOTHER BLOODY DEADLINE
09. SAD TRIP TO THE SUBURBAN RAILWAY
10. HIDDEN CONTROL MECHANISM
Megjelenés: 2021. május 25.
Tovább a Bandcamp-re.
