Az Élet, Munka, Halál a legnehezebben formálódó, leghosszabb érlelésű, legtöbbször átcsiszolt, legsúlyosabb EMPELDE-album, amit valaha készítettem. Egy páncélpalackba zárt szellem, melynek projektfájljait igen depresszív élmény volt minden egyes alkalommal megnyitni, vagy akár lejátszani is. Többen is mondhatják, hogy ezt a lemezt igazán kár volt elkészíteni, és magam sem érthetnék ezzel ennél jobban egyet. Valójában csak nekem volt szükségem erre.

Mert ez egy nagyon veszélyes lemez. Leránt a mélybe, és lent is tart.

Ez az album egy EMPELDE-trilógia középső darabja, a 2018-as „Törött csontú kezeiddel versz Istenem”, és a soron következő, „Nem jársz sötétségben” közötti, számomra igen fontos mérföldkő. Több munkacímen futott az elmúlt évek alatt (Robotrat, Frozen Operators, Sötét mágneses mezők, Beteszed a kezed az autoklávba, Prefix), azonban a végleges címe mégis „Élet, Munka, Halál” lett. Ez a hármas fejezi ki ugyanis leginkább a lemez fő koncepcióját: az embereket sakkban tartó három orvlövészt, és a köré fonódó összes szimbólumot, az autoklávba tett, megtisztulásra vágyó, dolgos, termelőeszközként használt kezekig. Ez a rémisztő háromszögelés, X, Y, Z-koordináták határolják be mindenki létezését. Tesznek bennünket örökkön-örökké, minden korszakban megkeseredett foglyokká, rabszolgákká, majd legvégül hamuvá. Dolgozunk, hogy élhessünk, élünk, hogy dolgozhassunk, és legvégül kötéltáncolva, védőháló nélkül egyensúlyozva, szétroncsolódva, kifáradva, kisemmizve, majd elfelejtve menetelünk bele a ciklus végét jelentő, megváltó Halálba. Ez mindig így működik, és sohasem másként. Az albumon szereplő számok pontosan ugyanazt jelentik Magyarországon, mint ahogy a világ bármely pontján is: a félelmeinket mindenhová magunkkal cipeljük, dacolunk a körülményekkel, nehézségekkel, törvényekkel a túlélésünk érdekében, miközben szorgalmasan etetjük adatokkal a különféle hatalmakat, kormányokat, nagyvállalatokat, mégsem kapunk értük semmit, csak szemfényvesztést, még több hazug és értelmetlen korlátot. Egyedül maradunk egy hideg lakásban, vasárnap este gyomorgörccsel készülünk az elkövetkező hétfőre, a kizsigerelő, lélektelen munkaszolgálatba menetelésre. A létroncsolást rendszeresen kénytelenek vagyunk elszenvedni, szabályok közé szorítva, béklyóba verve éljük napjainkat, toxikus embereknek, hatásoknak kitéve, miközben kotorásznak a zsebeinkben, fejünkben, óráinkban, pénz és gondolatok után kutatva, amelyeket ki akarnak venni belőlünk, hogy valami egészen mást ültessenek belénk, kezelhetővé tegyenek, elfojtsák mindazokat a hajtóerőket, melyekről úgy gondolják, hogy veszélyeztethetik a fölöttünk gyakorolt és rendkívül sérülékeny hatalmukat. Ők is félnek. Bizony.

A dalok egyszerre szólnak az ellenállásról, a tévhitekről, és mindezek felismeréséről is. Azt gondoljuk, ha erőn felül még többet beleteszünk, még többet dolgozunk, feláldozunk önmagunkból, az időnkből, az életünkből, akkor ez egyszer majd biztosan megtérül, onnantól jobban boldogulunk, feljebb léphetünk majd az örökké kiismerhetetlen társadalmi ranglétrán, hogy onnan zuhanjunk aztán a mélybe, ahol valójában semmi sincs. Ahogy mindig lesznek felsőbbrendűek, ugyanúgy lesznek alávetettek is, akik kizsákmányolóként mások eredményeit, két kezük és elméjük munkáját használják fel gátlástalanul. Mikor már nem értékesek számukra, mert kiégtek, akkor egyszerűen eldobják őket. A lemez minden pillanatában benne van az emberiség összes álságos, egymást és önmagát kizsákmányoló története, a nagy rendszerek hamis és hazug esélyegyenlősége, a törvények valódi célja, kijátszhatósága, az emberi élet megalázása, és soha el nem ismerése. Ahogy az EMPELDE különös, egyedi, orrnehéz, kísérletező, és határokat feszegető zenei és tökéletlen audiotechnikai palettája is. Szeretném hinni, hogy kevés ehhez fogható készül. Meg azt is, hogy nem is fog soha.

A számok zömmel 2011 és 2015 között születtek. Több változatban készültek el, és hol hangzásban, tempóban, hol pedig a felhasznált hangok előállítási megoldásaiban és terjedelmében meglehetősen széles skálán mozogtak. Némelyik teljesen átdolgozva a trilógiai első és harmadik részébe került át, mert kevésbé illeszkedett a koncepcióba, míg más felvételek vázlatként egyéb lemezek számaihoz szolgáltak végül alapanyagként. Felépítése, majd többszöri átdolgozása talán ezért is vett igénybe közel tíz évet, mert többször félre lett téve, el volt zárva, néha teljesen jegelve lett. A befejezéséhez át kellett mennem különböző könnyebb és nehezebb élettapasztalatokon, lélekfejlődésen, életcélok átértékelésén. Mindezeket a dalszövegekben és a technikai kivitelezésben is rendszeresen újból kellett huzalozni, vagy éppen abszolút a nulláról kezdeni. A felhasznált hangminták viszonylag kis része származik csak kész csomagokból, a legtöbbet terepen és különféle médiából felvett hangok torzításából, illetve főként végtelennek tűnő kísérletezésekből, billentyűkön és potmétereken eszközölt improvizációból sikerült kinyerni, összevágni, mixelni, majd nagyjából középmagas, elfogadható tisztaságúra csiszolni. A hetedik, címadó felvételben a cimbalom indító hangmintája talán elég jó példa erre. Ez az album mértani közepe. Még valamikor régebben egy Nokia 5800 XpressMusic telefonnal vettem fel Valenciában, Spanyolországban, ahol egy idős ember a nyakába akasztott kopott hangszerével járta végig-hosszig az utasokkal tömött villamost, hogy némi aprópénzt gyűjtsön a szomorú zenéjével a saját túléléséhez, vagy a családjáéhoz. De említhetném többek között a Hanomag instrumentális felvételt is, ami egy ajándékba kapott, 2005-ös, első generációs Apple Mac Mini G4-es PPC-n készült, ami már akkor is igen elavultnak és lassúnak számított. De addig-addig renováltam, upgrade-eltem, míg valamennyire használhatóvá nem vált, hogy be tudjam fejezni rajta a felvételt. Az egész folyamat számról-számra ilyen kínkeservesen ment. De ezt tudom csak megbecsülni, mert ennek van valódi súlya és sokrétegű, fullasztó története. Ahogy az album vizuális felülete is sokat tudna mesélni. Az itt szereplő illusztrációkhoz használt képek szinte mindegyikét én fotóztam, alakítottam át, torzítottam lépésről-lépésre, hogy megfelelően illeszkedjen a lemez összhangulatához. A hátoldali borítón a felső sarokban lévő fura szerkezetet például egy pécsi átmeneti parkoló villanyoszlopán vettem észre. Remélem, hogy azóta nincs már meg, és mára egy újabb szép hotel díszeleg a helyén a 6-os számú főút mellett, mert az sokkal jobban kell ennek a világnak, mint egy ilyen ócska, robotszerű vacak. Ahogy kell az opálos és vízcseppes csipszes műanyagzacskó is a borító egyik rétegén (verejték), a nyáron pancsoló gyerekek számára vízzel töltött, buborékokkal teli, kék fürdetőkád, amin átszűrődik a napfény, a téli fagyban valahogy elfelejtett narancsszínű, deres, rejtélyes gép, az erdő szélén kidobott régi számítógép billentyűzet „fóliaáramköre”, vagy a modernebb lakóparkoktól távol eső, robosztus és szürke panelrengeteg is, a sötétre lefóliázott, hőszigetelt ablakú, hűvös irodaházak magánya, az olvadó jégkrémkristályok, az üres, elhagyott tehervagonok, vagy hajók csöndje. Ezekre mind nagy szükség van, mert ez adja úton-útfélen az éltető, friss inspirációt, a számok mellé pedig a vizuális körítést és a speciális hangulatot.

Amikor az Élet, Munka, Halál albumot hallgatom, valahogy mindig elfog a félelem, az izgalom, meg persze az erős hányinger is. Utána borzasztóan rosszul érzem magam és erősen émelygek is tőle. Egyszerre vagyok képes ámulni a számomra sokat jelentő komplexitásán és mélységén, minden egyes szerkesztett hang készítésének körülményein, a különféle bizarr életeseményeken, nehéz pillanatokon, mások és magam szenvedésein.

Megpróbálom elképzelni, hogy ez mi mindent jelenthet az album hallgatójának. Talán semmit. Talán mindent. Az album mindenesetre magán viseli az EMPELDE elmúlt 10 évének nyomasztó filmszerűségét, trendkerülő, egyedi elektronikus vaskosságát, ipari szöges minimalizmusát, gyászosságát és magasztosságát, a jéghideg hanghullámok zárványában elrejtett, végtelenített emberiséghorrort és vállalásokat, melyektől sohasem szabadulhatunk meg igazán.

EMPELDE: ÉLET, MUNKA, HALÁL (2021)

01. Félelemhologram
02. A túlélés rétege
03. Stop. Vonal. Megyünk tovább!
04. Beteszem a kezem az autoklávba
05. Adatéhség
06. Hanomag
07. Élet, Munka, Halál
08. Tehetetlen
09. Érvágás vasárnap este
10. Dead Space
11. Létroncsolás
12. Megkaptad, de nem köszönted meg
13. Lángoló könyvtárak

Megjelenés: 2021. április 29.

Tovább a Bandcamp-re.